Szedres mascarpone torta

0
1181

Szedres mascarpone tortaHozzávalók:
a tésztához: 10 dkg darált keksz, 10 dkg darált dió, 5 dkg vaj, 1 evőkanál rumaroma, tej szükség szerint
a krémes részhez: 250 g mascarpone, 2 dl habtejszín, 300 g szeder, 1 dl víz, 1 evőkanál zselatin
a tetejére: néhány szem szeder, 1 csomag tortazselé, 1 kiskanál barna cukor, 1-2 kanál szeletelt mandula

Elkészítése:
A darált kekszet összekeverjük a darált dióval, az olvasztott vajjal és a rumaromával. Annyi tejet adunk hozzá, hogy jól formálható masszát kapjunk.Egy 16 cm-es kapcsos tortaformát sütőpapírral kibélelünk, és a kekszes masszát egy evőkanál hátával belenyomkodjuk. Hűtőbe resszük.A habalapot kemény habbá verjük, majd összedolgozzuk a mascarponéval.A zselatint hideg vízben megáztatjuk, megmelegítjük, majd hűlni hagyjuk.A mascarponés habból 2-3 evőkanálnyit a zselatinba keverünk, majd a zselés krémet beledolgozzuk a habba.Ennek a krémnek a felét a diós-kekszes alapra terítjük. A krém másik felébe alaposan belekeverjük a szedret, és a fehér krémre terítjük.A torta tetejére ízlés szerint szép szeder szemeket helyezünk.A tortazselét előírásszerűen elkészítjük, hűlni hagyjuk, majd a tortára borítjuk.Egy éjszakára hűtőbe tesszük ezt a csodafinom nyalánkságot.Tálaláskor kevés szeletelt mandulával díszíthetjük tovább.

LEAVE A REPLY

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .