Annyira szép, mint amennyire finom. Helye van bármilyen ünnepi asztalon.
Hozzávalók:
a piskótához:6 tojás, 6 evőkanál víz, 10 evőkanál liszt, 2 evőkanál kakaópor, 12 evőkanál kristálycukor, 1 csomag ütőpor
a krémhez:5 dl hulala habtejszín, 2 csomag habfixáló, 25 dkg tejföl, 10 dkg porcukor, 2 teáskanál étkezési zselatin, fél dl narancsaroma, fél tábla csokoládé
a teteje:1 tortabevonó
Elkészírése:
A piskótához a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A többi hozzávalókat összekeverjük, majd hozzáadjuk óvatosan a tojásfehérjét is. Kerek tortaformában 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük.
A tejszínhabot felverjük, hozzáadjuk a habfixálót, a tejfölt, a cukrot, majd végül óvatosan a zselatint, amit 1 dl vízben felfőztünk.
A habot kettévesszük, egyik feléhez hozzáadjuk a narancs aromát, a másik felébe belekeverjük a gőz fölött megolvasztott fél tábla csokoládét.
A kihűlt piskótát 3 felé vágjuk. Először a fehér krémet kenjük az alsó lapra, majd a következő lap és a csokis krém következik, majd a harmadik lap. Hűtőbe tesszük legalább 3 órára.
A tetejére a tortabevonót gőz fölött felolvasztjuk. Rárakjuk a torta tetejére, a másik felét bonbon formákba töltjük. Hűtőbe rakjuk.
Mikor megdermedt a bonbonokat olvasztott csokival ragasztjuk a torta tetejére. Én díszítésnek még kristálycukorból karamell szálakat készítettem.Forrás