Mákos linzertekercs

0
1754

makos-linzertekercsHozzávalók a tésztához:
4 kis rúdhoz: 500 g liszt, 250 g puha vaj vagy margarin, 1 kis doboz (175 g) 12%-os tejföl, egy csipet só (mert többen írtátok, hogy úgy finomabb!
Töltelék:
250 g darált mák, 3 evőkanál lekvár (lehet szilva, barack, eper stb.), 1 evőkanál méz (lehet akác, virág), 1-2 evőkanál porcukor ízlés szerint
annyi tej, hogy sűrű kenhető masszát kapjunk, fontos hogy ne folyjon! 1 tojássárgája a kenéshez.
Elkészítése:
A vajat a liszttel elmorzsoljuk, majd a tejföllel összegyúrjuk. Előfordulhat, hogy még kell hozzá egy kicsi tejföl, hogy összeálljon. Fél órára tegyük hűtőbe, de nem muszáj.A sütőt 180 fokra előmelegítjük.A töltelékhez valókat a tej kivételével összekeverjük és, ha úgy érezzük, hogy száraz akkor tehetünk bele pici tejet, hogy kenhető legyen. Arra vigyázzunk, hogy kis adagonként adjuk hozzá a tejet. Ha mégis túl hígra sikerül, akkor darált háztartási keksszel korrigálhatjuk a hibát.A tésztát 4 részre osztjuk, a darabokat egyesével kinyújtjuk és megtöltjük a mákkal majd feltekerjük. Sütőpapiros tepsire tesszük a rudakat, és lekenjük tojássárgával.
Kb. 30 perc alatt megsül, ne várjuk, hogy nagyon piros legyen a teteje, mert igazán nem pirul meg, viszont könnyen kiszáríthatjuk.Forrás
Bőven szórjuk meg porcukorral.

LEAVE A REPLY

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .