Hozzávalók
1,5 dl langyos tej, 30 dkg liszt, 5 dkg cukor, 2 dkg élesztő, 1 tojás, 1 csipetnyi só, 3 dkg margarin
A töltelékhez: 4 evőkanál kristálycukor, 2-3 evőkanál kakaópor
A cukorbevonathoz: 15 dkg porcukor, 1 evőkanál rum, 2 evőkanál víz
Elkészítés:
A tejből, 1 evőkanál lisztből, csipetnyi cukorral és az élesztővel kovászt készítek. Lefedem, és langyos helyen a kétszeresére kelesztem.
A többi lisztet és az összes hozzávalót összegyúrom, a kovásszal jól kidolgozom, úgy, hogy az edény falától elváljon. Lefedve, meleg helyen 30 percig kelesztem.
Elkészítem a tölteléket: a kakaóport és a kristálycukrot szárazon összekeverem.
Lisztezett deszkán a tésztát 3 mm vékonyra nyújtom. Elkenem rajta a tölteléket, de úgy, hogy a szélén kb. 2 cm szegélyt üresen hagyok. Feltekerem, koszorúvá formálom, és kivajazott tepsire teszem. A tetejét megvizezem, és éles késsel néhány helyen bevágom. Még negyed órán át kelesztem, majd előmelegített sütőben (220 fokon) kb. fél óráig sütöm.
A cukorból a rummal és a vízzel szirupot keverek, és a még forró koszorút bekenem vele. Kihűlés után fogyasztható.