Krémes-tésztája omlós, a krém pedig istenien

0
13330

kremesA krémes egy közkedvelt ünnepi sütemény, ropogós lapok és habkönnyű vaníliás töltelék együttese. A finom desszert tetejét pedig leheletvékony porcukorréteg koronázza. Ha egyszer megtanultuk, utána már könnyű elkészíteni. Semmivel sem helyettesíthető ez a hagyományos sütemény.
Hozzávalók:
A lapokhoz: 500 gramm liszt, 500 gramm vaj, 250 gramm víz, 1 evőkanál ecet, 1 tojás, 1 csipet só.
A krémhez: 500 ml tej, ½ vanília rúd, 4 tojás, 200 gramm cukor, 3 evőkanál liszt.
A tetejére pedig szükség lesz 100 gramm porcukorra.
Elkészítése:
350 gramm liszt, tojás, só, víz és az ecet keverékéből gyúrjunk egy tésztát, és hagyjuk fél órát hűvös helyen pihenni. A maradék lisztből és a vajból szintén gyúrjunk tésztát, és ezt is pihentessünk 15 percig. Nyújtsuk ki mindkét tésztát, a vajasat helyezzük a másik tetejére, majd hajtsuk háromba. Tegyük a hűtőszekrénybe 25 perce. Ezt a műveletet ismételjük meg háromszor, közben a tésztát mindig 15 percre tároljuk hűtőben.Közben keverjük el a cukrot és a lisztet. Fokozatosan adagoljuk hozzá a felforralt tejet.
A tejbe előzőleg főzzük bele a vaníliarudat. Addig főzzük és kevergessük a lisztes tejes masszát, míg besűrűsödik. A tésztát osszuk két részre, tegyük tepsibe, locsoljuk meg egy kevés vízzel a tetejét, majd süssük előbb erős lángon, később pedig csökkentsük a hőmérsékletet.Míg nyers a tészta, enyhén vágjuk be (de ne vágjuk át) négyzetekre az egyik lapot, így majd később könnyebb lesz felvágni. Mikor megsült, helyezzük a forró krémet az egyik lapra, a másikkal pedig borítsuk be. Szórjunk porcukorréteget a tetejére.Ameddig csak tudjuk, tároljuk hűvös helyen tálalás előtt.Forrás

 

LEAVE A REPLY

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .