Hozzávalók:
5 tojás, 5 ek cukor, 5 ek liszt, 5 dkg étcsokoládé, 5 dkg vaj, Vaj+kevés liszt a tepsihez, 5 ek szőlő- (esetleg szilva) lekvár, 5 ek diókrém, 2 körte, 1,5 dl habtejszín, Fél zacskó habfixáló, 15 dkg mascarpone.Ízlés szerint porcukor, Cukorgyöngy a díszítéshez.
Elkészítése:
A tojásokat szétválasztjuk. A sárgákat fehéredésig keverjük a cukorral, majd fokozatosan hozzákeverjük a lisztet. A fehérjéket is kemény habbá verjük (tiszta habverővel), óvatosan, kanállal a sárgájához keverjük. A csokit a vajjal összemelegítjük (Egy tálba tesszük mindkettőt fél percre a mikróba, kivéve addig kevergetjük, míg homogén lesz. Ne forrósítsuk!), ezt is a tésztához keverjük. Egy 20×30-as tepsit kivajazunk, lisztezünk, elegyengetjük benne a masszát. 170 fokos sütőben megsütjük. Kivesszük, ha langyos, kiemeljük a tepsiből és teljesen lehűtjük.
A rövidebb oldal mentén félbevágjuk. Az egyik felét megkenjük a lekvárral, másik felét a diókrémmel. A körtéket félbevágjuk, magházukat kiemeljük, hajszálvékony szeletekre vágjuk. Kirakjuk a lekváros felét a körteszeletekkel, majd óvatosan ráborítjuk a diókrémes felet. 1 órára, folpackkal letakarva hűtőbe tesszük, ennyi idő alatt beszívódnak a krémek, összeragad a süti két fele.Közben keményre verjük a tejszín (az elején hozzáadjuk a habfixálót), majd a mascarpone-val is összekeverjük. Ízlés szerinti mennyiségű porcukrot is keverünk hozzá.Kivesszük a hűtőből a csokis sütit, szeletekre vágjuk. A mascarpone-krémet habzsákba töltjük, megdíszítjük vele a szeletek tetejét, végül megszórjuk a cukorgyönggyel.
Forrás