Ez a finomság saját receptem. Páromnak és két éves kisfiamnak ügyeskedtem össze mert imádják a Velencei álom fagyit.
Hozzávalók:
2 sütőpor, 1 csipet szódabikarbóna, 8 db tojás, 3 evőkanál citromlé, 10 dl tej, 1 csipet só, 60 dkg kristálycukor, 8 evőkanál liszt, 2 vaniliás puding (csomag), 1 evőkanál vanilia aroma, 1 Bourbon vaniliás cukor, 0,5 kg narancs vagy mandarin, 6 evőkanál keserű kakaó:
Elkészítése:
A narancsokat megmossuk, vékony karikákra vágjuk, majd egy edényben annyi hideg vízzel öntjük fel hogy ellepje. Teszünk bele egy csipet sót, valamint 3 evőkanálnyi citromlevet. Egy kisebb átmérőjű tányért teszünk rá úgy, hogy a narancsokat lenyomjuk vele a víz alá. Hűtőben egy éjszakán át hagyjuk. Miután ezzel készen vagyunk, felrakjuk a tűzhelyre és fél órán át hagyjuk forrni. Ezután robotképpel vagy bot mixerrel a narancsokat összeturmixoljuk és visszatesszük a tűzhelyre. Ezután már kis lángon főzzük, és adjunk hozzá 40 dkg kristálycukrot. Miközben a jam készül, elkészítjük a piskótát. A tojásokat szétválasszuk, a sárgájukat habosra verjük 8 evőkanál cukorral, majd a fehérjét egy csipet sóval. Ezután a sütőport hozzákeverjük a liszthez egy külön edénykében, és hozzáadjuk a két evőkanál kakaóport is valamint a késhegynyi szódabikarbónát is. (A fehérjéből egy kanállal kivesszük, és jól elkeverjük a sárgájával, hogy könnyebb legyen a masszánk és ne nagyon törjük össze a fehérjét. ) Ezután óvatosan beleforgatjuk a fehérjét is, és kanalanként szétszórva hozzáadagoljuk a sütőporos, kakaós lisztet a tojásokhoz. A tepsit zsírral kikenjük, megszórjuk liszttel, a felesleget kiütögetjük belőle. Előmelegített sütőben kb. 20-30 percig sütjük (sütőtől függ) 15 percig semmiképpen ne nyissuk ki a sütő ajtaját, mert a piskóta összeesik. 15 perc után egy hústűt beleszúrunk a piskóta közepébe. Ha a tűn vannak morzsák, akkor még nyers a piskóta. Ha a tű sima, a piskóta készen van. 5-percenként a 15 perc után nyugodtan ellenőrizgethetjük. Miután a piskóta készen van, vegyük ki a tepsiből, és ha egy mód van, rá rácsra rakjuk ki, hogy alul is tudjon szellőzni, különben a piskóta leragad. Ezek után elkészítjük a krémet. 7 deciliter tejet felforralunk ízlés szerinti cukorral, majd a két vaníliás pudingot hozzáadjuk. (Azért kettőt, mert ha az előírt módon készítjük nagyon folyós lenne). Hozzáadjuk a Bourbon vaníliás cukrot és az aromát is. Ha kihűlt a piskóta és a vaníliás krémünk is, akkor a piskóta tetejére egyenletesen kenjük rá a krémet. Ezt tegyük be a hűtőbe dermedni. Csokoládéöntethez összekeverünk 3 kanál keserű kakaóport 5 evőkanál cukorral, 3 deciliter tejjel és felforraljuk. Amint levettük a tűzről 5 dekagramm vajat adunk hozzá és simára elkeverjük. Kicsit hagyjuk hűlni, és ezután öntsük rá a krémes piskótára. Ezután már csak a jamet kell rá kanalazni a sütire. Jó étvágyat kívánok hozzá!Forrás
Kontra Elisabeth