Hozzávalók:
a tésztához: 4 db tojás, 12,5 dkg porcukor, 10 dkg liszt, 2 dkg kakaó (holland), 2 ek forró víz, 1 teáskanál vaníliaaroma
az eperkrémhez: 30 dkg eper, 30 dkg mascarpone, 2 dl Hulala (vagy habtejszín), 2 csomag vaníliás cukor, 1/2 citrom leve, 15-20 dkg porcukor.
Elkészítése:
Tegyük bele egy keverőtálba a porcukrot, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és kezdjük el robotgéppel habosra keverni. Addig keverjük, hogy legalább háromszorosára nőjön.
Ekkor állandó keverés mellett, adjuk hozzá a vaníliaaromát, és kanalanként a forró vizet, majd keverjük még 1-2 percig.
A lisztet keverjük össze a kakaóval, majd szitáljuk a tojásos keverékhez, és keverőlapáttal keverjük óvatosan össze. (Sütőpor nem kell bele.)
Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd kanalazzuk rá a masszát, és egyenletesen simítsuk el.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 10-15 perc alatt készre. (Én légkeverésnél 150 fokon, 10 percig sütöttem.)
A sütőből kivéve borítsuk rá a tésztát egy liszttel vékonyan megszórt sütőpapírra. Ezután óvatosan húzzuk le a forró tésztáról a sütőpapírt, majd takarjuk le egy nyirkos konyharuhával. (A bevizesített konyharuhát alaposan csavarjuk ki, hogy éppen csak nyirkos legyen.)
Letakarva hagyjuk a tésztát teljesen kihűlni, majd vegyük le a konyharuhát, és a sütőpapír segítségével csavarjuk fel. (A tészta nem fogja magába szívni a konyharuhából a nedvességet!)
Az epret alaposan mossuk meg, csepegtessük le, majd ízlés szerint daraboljuk fel (néhány szemet tegyünk félre a díszítéshez).
A mascarponét keverjük simára a porcukorral, a vaníliás cukorral, és a citromlével.
A Hulalát (vagy habtejszínt) verjük kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a mascarponekrémhez. Ezután vegyünk ki belőle pár kanállal és tegyük félre. (ezzel vonjuk majd be a rolád külső részét).
A maradék krémhez adjuk hozzá a feldarabolt epret, majd óvatosan keverjük össze. (én pár szem epret villával összenyomtam, és úgy kevertem a krémhez)
Csavarjuk ki a papírból a tésztát, majd egyenletesen kenjük meg az epres krémmel. Ezután óvatosan csavarjuk fel, majd a félretett krémmel vonjuk be a külsejét is.
Ezután a félretett, olvasztott csokoládéba mártott eperszemekkel díszítsük ki, majd a maradék csokoládéval ízlés szerint csorgassuk meg a roládot. Végül tegyük be a hűtőbe, hogy a krém kellően megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.
Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből a roládot, majd éles, vízbe mártott késsel ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.Forrás